2013. augusztus 6., kedd

Holka Edit - A kreativitás varázsában

Sziasztok kedves Blogolvasók!


A mai posztunk egy ízig-vérig művészlélekről szól, aki elkápráztatott minket a spontán szervezett otthoni minikiállításával. Fantasztikus karácsony-ízű sütivel és jéghideg házi limonádéval várt minket.



Így szeretnénk Nektek bemutatni Holka Edit Katalint, aki festőművész, fotóművész, elkötelezett túrázó, foglalkozik logótervezéssel, varrással, kavicsfestéssel.....tehát majdnem mindennel. Ezt igazából a végtelenségig sorolhatnánk, olyan sokoldalú személy. Ez a bejegyzés most leginkább az ő festészetéről fog szólni.



SZAKMA ÉS MÚLT

Az alkotás szeretetét már gyerekkorában megkapta édesanyjától, akiről egy kedves emléket idézett fel: Anyukája a hóba rajzolta Edit kedvenc meseszereplőit sokszor egészen addig míg be nem sötétedett, és az utcai lámpák fényei világítani nem kezdtek.
Edit szakmáját tekintve HR-es (emberi erőforrás gazdálkodó), amit kiegészítve és amely mellett nagyon jól megfér a kreatív alkotó munka. Így talált rá elsősorban a festészetre, amit évekig autodidakta módon fejlesztett, majd találkozott Árkosi-Nagy Judit szobrásszal, akitől rajzolni és festeni tanult.



INSPIRÁCIÓ

Kedvenc állapota az, mikor megérint bármilyen anyagot és megtalálja annak a lelkét – majd hozzátette mosolyogva hogy mindig ilyen hangulatban van – :)



A dolgok természetes lénye inspirálja, szerinte szépsége van minden anyagnak. A legtöbb alkotását a természet ihleti. Számunkra lenyűgöző hogy minden ami őt körülveszi, megmozgatja a fantáziáját. Például a piacon vásárolt narancs héja egy virágot öltött gyönyörű ajtódísszé alakulhat, a túrái során összegyűjtött tollak, kavicsok tökéletes alapot adnak a következő alkotásaihoz.



Néha visszahúzódik az alkotásban, és ilyenkor azt mondja olyan mint egy kifeszített íj, amit ha kilőnek  nyílegyenesen célba talál. Ilyenkor tud a legmerészebben alkotni. Egy jótanáccsal kedveskedik nektek, mely szerint néha mindentől érdemes egy kicsit távol lenni ahhoz, hogy újult erővel tudd folytatni a dolgokat.



CÉL

Edit számára fontos, hogy megőrizze a világ iránti kiváncsiságát, melyet elmondása szerint gyakorlatban kell tartani. Szeretné az őrá jellemző, több szemszögből való látásmódot átadni másoknak is.

Edit elérhetőségei:
weboldal: http://feher.lapunk.hu/
facebook oldal: http://www.facebook.com/Fehér Lapunk
e-mail: feherlapunk@gmail.com
            holka.edikata@gmail.com

EGY KIS EXTRA

Vajon észrevettétek-e hogy ez a nyár a limonádéról szól? Egész nyáron különböző ízű limonádékat iszunk, limcsivel kínálnak bennünket, az utcán is mindenki kezében ezt a jeges italt látjuk, sőt még otthon is ezt készítjük.

Így nem meglepő, hogy Edit is egy izgalmas limonádé körutat ajánl, hogy túléljünk a városban! :)

Kiválasztottunk Nektek három, számunkra szimpi lelőhelyet!

Édenkert Bisztró



cím: IX. Páva utca 5.




Pastrami étterem és kávéház



cím: III. Lajos utca 93-99.





Tranzit Art Café



cím:XI. Bukarest utca és Ulászló utca sarok






Jó szürcsölést!  Kitartás, hétvégén jön a lehűlés! ;)

 Nóri & Timi









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése