Sziasztok!
A hölgyek nagy örömére, a csipke ékszerek, horgolt táskák és egyedi pólók után most bekukkantást nyerhetünk egy aranyműves műhelyébe!
Szeretnénk Nektek bemutatni Diát, akinek a termékei igen széles skálán mozognak. Nála biztosan megtalálod azt amit keresel, mert ő az aki szinte bármit meg tud valósítani. Ez az odaadás és szeretet mutatkozik meg a termékeiben, és ahogy beszél a munkájáról.
"Már kiskoromban is mindenféle anyagot felhasználtam, varrtam, púrhabból kis dobozkát farigcsáltam, papírt hajtogattam, szóval mindenből ami a kezembe került valamit alkottam. Üveget festettem, decoupageoltam stb....Gimi után bekerültem egy fogtechnikus suliba, ahol lehetőségem volt megismerni a viasz mintázás és öntés technológiáját, amit elsősorban ékszer öntésre használtam föl az iskolában :) Akkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetnék ötvös... El is végeztem a 2 éves tanfolyamot és beleszerettem ebbe a szakmába, a fémmel való munkába:) Azóta folyamatosan fejlesztem magam ahogy tudom, sokat tanulok minden egyes ékszerből. Mindegyik más és más...."
"Máshogy vannak benne az ívek, máshogy csillog, más emberhez illik... Első perctől kezdve az átadásig egy nagyon izgalmas folyamat. Nagyon jó érzés egy kis semminek tűnő fémlemezből kialakítani egy ékszert, kíváncsian várni, hogy olyan lesz-e amit elképzeltem, ha nem akkor vajon még szebb lesz-e a vártnál vagy sem. Néha két lépés között csak ülök és nézem a darabkákat és izgulok kicsit, szemlélem, álmodozok róla, utána folytatom... Ha kész van megint örülök. Az ékszer átadása egy külön élmény..látni az arcát annak,akinek adod,az örömöt.... Nem mondanám, hogy számomra bármelyik folyamat kiemelkedőbb lenne, mindegyik részét nagyon szeretem:)"
Érdekes, hogy aki belecseppen az alkotás folyamatába annak olyanná válik mint az élő szervezetnek a levegő. Szinte észrevétlenül beleépül az életébe.
"Az alkotás lételemem, egyszerűen fontos a hétköznapjaimhoz...ha épp nem is tudok műhelyasztalhoz ülni folyamatosan tervezgetek a fejemben, új dolgokat találok ki, ami megvalósul vagy sem. Van olyan tervem, amit 3 éve találtam ki, már mintadarab van, de még nem tökéletes, így más még nem is látta:)... idő kell a jobb tervekhez, nem kell sürgetni:)"
Az állatos motívumok mindig állandó igények maradnak. Kis kedvenceink soha nem mennek ki a divatból:) Dia, bár nem emelte ki, egyértelműen merít inspirációkat az állatvilágból. Érdekes, hogy a zene is hasonlóképpen hat ránk, hiszen mindkettő az érzelmeinkre hat. Az érzelmek nélküli cselekvés szinte élettelen, így az alkotás folyamata is megreked.
"Nagyon szeretek zenét hallgatni, anélkül se tudnék meglenni:) és természetesen kedvenceimtől egy jó koncert a legkikapcsolóbb:) sajnos ritkán járnak nálunk:( de akkor aztán..:) Amúgy szeretek sétálni, beszélgetni, filmet nézni, társasjátékozni...Ami épp adódik:)"
Dia már a jövő nyárra is gondolt ajánlásával, viszont hogy ne maradjatok idén se program nélkül, még elcsíphetitek a Szegedi Halászlé Fesztivált!
"Kapolcson a Művészetek Völgyét ajánlanám..Pár éve voltam utoljára sajnos azóta nem sikerült elmennem rá, így nem tudom mostanság milyen. De régebben nagyon-nagyon hangulatos kis fesztivál volt.
Ami aktuálisabb, pontosabban idén voltam is, jövőre lesz legközelebb, a Főzdefeszt, Kézműves Sörfesztivál a belvárosban. Nagyon finom féle sörök találhatók ott:) Érdemes ellátogatni...Sajnos még idén meglátogatható programról nem tudok írni:(
Ja dehogynem:) ott is régen voltam, de biztos jó idén is, a Szegedi Halászlé Fesztivál, szeptember 6-8-ig lesz idén!"
Dia elérhetőségei:
facebook oldal: www.facebook.com/minicsiga
E-mail: minicsiga@gmail.com
blog: www.minicsigaekszerei.blogspot.com
Mi el is toljuk a biciklit mára...erről jut eszünkbe!
A bringások figyeljék a blogot, mert a következő bejegyzés szorosan fog kapcsolódni ehhez a tevékenységhez...és bizony imádni fogjátok! :)
Timi & Nóri
2013. augusztus 23., péntek
Iván Diána - Minicsigázd fel magad! ;)
Címkék:
alkotás,
alkotó,
állatos motívum,
aranyműves,
csresznye,
divat,
ékszerek,
ezüst,
fülbevaló,
inspiráció,
kreatív,
medál,
műhely,
művészetek völgye,
szegedi halászlé fesztivál,
viasz öntés
2013. augusztus 22., csütörtök
PIX - egyedi tervezésű szitanyomott ruhák
Üdvözlünk Mindenkit!
Ma egy alkotó párost mutatunk be Nektek, akik páratlan ötleteikkel csak
úgy berobbantak a divat világába.
Lilla és Betti a PIX márkanevet álmodták meg, utalva az egyedi
mintáikra, melyek megtestesítenek egy egész pixel-állatkertet:)
A duo, bemutatkozása:
“Lilla: Én amióta az eszemet tudom varrtam, egészen kicsi korom óta
tudtam, hogy öltözéktervezéssel szeretnék foglalkozni. Iparművészeti
szakközépiskolába jártam modellrajzoló és textiltervező szakra, ezt követően
elvégeztem az OKJ-s szakképesítést is, majd Budapesti Kommunikációs és Üzleti
Főiskola művészeti tanszékén az öltözéktervező szakot.
Betti: A PIX nevű
formációból én felelek a mintatervezésért és a szitanyomásért. Ez év tavaszán,
diploma előtt elkezdtünk játszani a gondolattal, hogy kellene készíteni sok jó
dolgot közösen. Így indult a PIX. Mindketten ugyanabba az iskolába jártunk,
csak én festő-nyomó textilre a földszintre, Lilla öltözékre, a második
emeletre. Itt sajátítottam el a tervezést és a szitanyomást is.”
Mi úgy látjuk, mindketten
elhivatottak a szakmájukban, ami létfontosságú ahhoz, hogy a vásárló
elképzelését textilre tudják varázsolni.
“L: Állandóan ezt csinálnám, nagyon ritka az, amikor nehezen veszem rá
magam. Szerencsés az akinek a hobbija egyben a hivatása is. A legjobban talán
egyes témák, vagy olykor a kirakatok inspirálnak, akkor hazáig az jár a
fejemben, hogy azt a ruhát én hogy készíteném el másképp.”
A
mai felpörgött világban elfelejtjük, hogy mennyire fontos az elcsendesedés. Értékes
alkotói energiákat kaphatunk tőle.
“B: Hogyha nyugodt vagyok és tudom azt, hogy nincs más dolgom, csak
tervezni. Egy-egy zene, hangulat vagy kép tud a leginkább inspirálni.”
Az
alkotás amennyire pihentető és feltöltő tud lenni, olyannyira tud megterhelővé
válni, amikor az ember munka szinten űzi. Ezért fontos, hogy találjunk egy
olyan elfoglaltságot, amivel a kreatív énünket szabadságra küldhetjük:) Íme
néhány példa erre:
“L: Szeretek görkorcsolyázni a húgommal:)
B: Mivel van egy másik munkám is, így sok szabadidőm nem marad, de ez a
másik munka is ki tud kapcsolni, ilyenkor csak azzal foglalkozom. Olvasni
szoktam még és szeretek finomakat enni, néha egy-két sorozatot is megnézek.”
És
végül a mai kulturális ajánlásunk a lányoktól:
“L: Imádok színházba járni,
nyáron többnyire szabadtéri előadások vannak, azoknak egészen sajátos hangulata
van, de a hagyományos színházat is ajánlanám, mivel teljesen más az
atmoszférája egy élő előadásnak, és bár mindenki arra hivatkozik, hogy drága
tanusíthatom , hogy 500 Ft-ért is ki lehet fogni egy jegyet:)
B: Nem nevezném kulturális
programnak, de a mostani nyaram kedvence a Margitszigetes-kutyasétáltatós
délutánok és ha jól tudom a zenélő kutat is most újították fel!”
Ha már a Margitszigeti zenélő kútnál
jársz, látogass el a Szabadtéri Színpadra!
Már rögtön a főoldalon található a
programajánló, így könnyen rátaláltunk a Kaktusz virága című zenés komédiára.
Siessetek a jegyfoglalással, úgy láttuk alig maradt pár hely!
http://www.szabadter.hu/
Lányok elérhetőségei:
http://www.facebook.com/pixclothing?fref=ts
pix.staff@gmail.com
Lányok elérhetőségei:
http://www.facebook.com/pixclothing?fref=ts
pix.staff@gmail.com
Jó szórakozást és további szép napot kívánunk!
Nóri
& Timi
Címkék:
alkotás,
állatok,
cseresznye,
divat,
egyedi,
egyedi póló,
felsők,
férfi,
kreatív,
női,
PIX,
pixel,
pixelállatok,
póló,
ruházat,
szitanyomott ruha,
tervezés,
varrás
2013. augusztus 16., péntek
Kepi Márta – elkaptuk a fonal végét!
Sziasztok újra!
És végre eljött a táskák ideje! :) Nem is akármilyen
táskáké! Kepi Márta időigényes és színvonalas munkájáról fogunk ma írni! Minket
elbűvölt a sokféle stílusával, bőven tudnánk választani a kiegészítői közül :)
„Életem eddigi részét kitöltötte négy gyermekünk nevelése, a
család életének szervezése. Most, hogy a fiúk már felnőttek és nagyrészt
magukról gondoskodnak, jut idő a hobbymra, ami most már a munkám is. A
kézimunka és egyáltalán minden féle
kreatív tevékenység az életem része,
egyik fő hajtóerőm. Szinte magától alakult, hogy ezt kihasználva hozzam létre
kicsike kézműves boltomat. Kötött-horgolt táskákat, sálakat, kesztyűket, textil
ékszereket, vállkendőket és egyéb ruházati kiegészítőket készítek.”
Mint oly sok alkotónál, a hobby átminősült munkává, melynek
a gyökere egészen gyermekkorig vezethető vissza. Mártánál sem volt ez másképp.
„Nemrég kérdezték tőlem, mióta tudok horgolni, kötni.
Elgondolkodtam és rájöttem, emlékeim között mindig szerepelt ez a tevékenység. Tehát a válasz, egészen
kicsi kormom óta. És akitől tanultam a technikát, a kézművesség szeretetét az a
nagynéném volt.”
„Elvarázsolnak a
színek, anyagok. Ez a lelkesedés hozza létre az újabb és újabb formákat,
stílusokat. Egyik érdekessége, egyedisége a kollekcióimnak, hogy színben,
anyagban, stílusban egymáshoz illő, egymást kiegészítő darabokat lehet
összeválogatni. Ezzel megteremthető öltözködésünk egysége.”
Mi is imádjuk a színeket, és Márta termékei közül biztosan
találsz a ruháidhoz színben passzoló darabokat. Nekünk ez a kedvencünk:
A kreatív alkotásokhoz mindig kell egy háborítatlan zug, ami
enged minket kibontakozni. Valaki egy külön helyiséget tart fenn erre a célra, valaki
a természetben találja meg ezt a nyugalmat, de az is előfordul, hogy annyira ki
tudod kapcsolni a külvilágot, hogy lényegében bárhol ki tudsz teljesedni.
„Tevékenységemnek nincs nagy helyigénye. Itthon dolgozom, és
ez az itthon a Dunakanyar szépséges vidékét jelenti. Szenvedélyesen szeretem
amit csinálok, így a kikapcsolódást is sokszor a kötés-horgolás jelenti. Ha
mégis valami mást kell megneveznem, akkor az a kerékpározás és az olvasás. „
„A kulturális ajánlóban pedig mi más szerepelhetne, mint a szentendrei Dumtsa Korzó programjai. Annál
is inkább, mert én is itt töltöm a hétvégéim jó részét, a portékáimmal.”
„A Korzó rendezvényei egyedülálló hangulatot teremtenek a
belvárosban. A helyi ipar-, és képzőművészek mellett megtalálhatóak a
különleges gasztronómiai csemegéket kínáló termelők, valamint neves "utca
"zenészek is.
A szabadba kihelyezett bútorok biztosítják a kényelmet egy meghitt beszélgetéshez. Esténként élőzene és egy-egy pohár bor járul hozzá a jó hangulathoz.
A szabadba kihelyezett bútorok biztosítják a kényelmet egy meghitt beszélgetéshez. Esténként élőzene és egy-egy pohár bor járul hozzá a jó hangulathoz.
Ha nem ott lennék már úgy is, oda mennék szórakozni.:-) „
Weboldal : http://kepi-taska.blogspot.hu/
Hálásak vagyunk Mártának,hogy ilyen kedves ajánlót írt a
bemutatkozása mellé. Nekünk meghozta a kedvet egy kiruccanáshoz a Duna partra.
Élvezzétek ki a nyarat amíg lehet! Bár nem tudjuk Ti hogy
vagytok vele,mi szeptember közeledtével óriási vágyat érzünk arra, hogy bevásároljunk ceruzákból és füzetekből! :)
További szép napot kívánunk!
Timi & Nóri
Címkék:
cseresznye,
Dumsta Korzó,
Dunakanyar,
egyedi,
fonal,
hobby,
horgolás,
Kepi Márta,
kézimunka,
kiegészítő,
kötés,
kreatív,
kulturális,
színes,
táska,
vásár
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













