Sziasztok!
A hölgyek nagy örömére, a csipke ékszerek, horgolt táskák és egyedi pólók után most bekukkantást nyerhetünk egy aranyműves műhelyébe!
Szeretnénk Nektek bemutatni Diát, akinek a termékei igen széles skálán mozognak. Nála biztosan megtalálod azt amit keresel, mert ő az aki szinte bármit meg tud valósítani. Ez az odaadás és szeretet mutatkozik meg a termékeiben, és ahogy beszél a munkájáról.
"Már kiskoromban is mindenféle anyagot felhasználtam, varrtam, púrhabból kis dobozkát farigcsáltam, papírt hajtogattam, szóval mindenből ami a kezembe került valamit alkottam. Üveget festettem, decoupageoltam stb....Gimi után bekerültem egy fogtechnikus suliba, ahol lehetőségem volt megismerni a viasz mintázás és öntés technológiáját, amit elsősorban ékszer öntésre használtam föl az iskolában :) Akkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetnék ötvös... El is végeztem a 2 éves tanfolyamot és beleszerettem ebbe a szakmába, a fémmel való munkába:) Azóta folyamatosan fejlesztem magam ahogy tudom, sokat tanulok minden egyes ékszerből. Mindegyik más és más...."
"Máshogy vannak benne az ívek, máshogy csillog, más emberhez illik... Első perctől kezdve az átadásig egy nagyon izgalmas folyamat. Nagyon jó érzés egy kis semminek tűnő fémlemezből kialakítani egy ékszert, kíváncsian várni, hogy olyan lesz-e amit elképzeltem, ha nem akkor vajon még szebb lesz-e a vártnál vagy sem. Néha két lépés között csak ülök és nézem a darabkákat és izgulok kicsit, szemlélem, álmodozok róla, utána folytatom... Ha kész van megint örülök. Az ékszer átadása egy külön élmény..látni az arcát annak,akinek adod,az örömöt.... Nem mondanám, hogy számomra bármelyik folyamat kiemelkedőbb lenne, mindegyik részét nagyon szeretem:)"
Érdekes, hogy aki belecseppen az alkotás folyamatába annak olyanná válik mint az élő szervezetnek a levegő. Szinte észrevétlenül beleépül az életébe.
"Az alkotás lételemem, egyszerűen fontos a hétköznapjaimhoz...ha épp nem is tudok műhelyasztalhoz ülni folyamatosan tervezgetek a fejemben, új dolgokat találok ki, ami megvalósul vagy sem. Van olyan tervem, amit 3 éve találtam ki, már mintadarab van, de még nem tökéletes, így más még nem is látta:)... idő kell a jobb tervekhez, nem kell sürgetni:)"
Az állatos motívumok mindig állandó igények maradnak. Kis kedvenceink soha nem mennek ki a divatból:) Dia, bár nem emelte ki, egyértelműen merít inspirációkat az állatvilágból. Érdekes, hogy a zene is hasonlóképpen hat ránk, hiszen mindkettő az érzelmeinkre hat. Az érzelmek nélküli cselekvés szinte élettelen, így az alkotás folyamata is megreked.
"Nagyon szeretek zenét hallgatni, anélkül se tudnék meglenni:) és természetesen kedvenceimtől egy jó koncert a legkikapcsolóbb:) sajnos ritkán járnak nálunk:( de akkor aztán..:) Amúgy szeretek sétálni, beszélgetni, filmet nézni, társasjátékozni...Ami épp adódik:)"
Dia már a jövő nyárra is gondolt ajánlásával, viszont hogy ne maradjatok idén se program nélkül, még elcsíphetitek a Szegedi Halászlé Fesztivált!
"Kapolcson a Művészetek Völgyét ajánlanám..Pár éve voltam utoljára sajnos azóta nem sikerült elmennem rá, így nem tudom mostanság milyen. De régebben nagyon-nagyon hangulatos kis fesztivál volt.
Ami aktuálisabb, pontosabban idén voltam is, jövőre lesz legközelebb, a Főzdefeszt, Kézműves Sörfesztivál a belvárosban. Nagyon finom féle sörök találhatók ott:) Érdemes ellátogatni...Sajnos még idén meglátogatható programról nem tudok írni:(
Ja dehogynem:) ott is régen voltam, de biztos jó idén is, a Szegedi Halászlé Fesztivál, szeptember 6-8-ig lesz idén!"
Dia elérhetőségei:
facebook oldal: www.facebook.com/minicsiga
E-mail: minicsiga@gmail.com
blog: www.minicsigaekszerei.blogspot.com
Mi el is toljuk a biciklit mára...erről jut eszünkbe!
A bringások figyeljék a blogot, mert a következő bejegyzés szorosan fog kapcsolódni ehhez a tevékenységhez...és bizony imádni fogjátok! :)
Timi & Nóri
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műhely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műhely. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. augusztus 23., péntek
Iván Diána - Minicsigázd fel magad! ;)
Címkék:
alkotás,
alkotó,
állatos motívum,
aranyműves,
csresznye,
divat,
ékszerek,
ezüst,
fülbevaló,
inspiráció,
kreatív,
medál,
műhely,
művészetek völgye,
szegedi halászlé fesztivál,
viasz öntés
2013. július 21., vasárnap
Sebestyén Eszter és az üvegcse.műhely
Sziasztok, ismét itt vagyunk!
Az előző bejegyzésben fényességet ígértünk Nektek, hát íme:
az üvegcse.műhely, friss élményekkel, sok mesélni valóval. Csapjunk is a
cseresznyés tálba ;)
Úgy tűnik a kávé kihagyhatatlan részévé kezd válni ennek a küldetésnek, mint egyfajta összehangolódás. Ha írnánk egy újabb blogsorozatot, tuti kávézókról szólna. :)
Úgy tűnik a kávé kihagyhatatlan részévé kezd válni ennek a küldetésnek, mint egyfajta összehangolódás. Ha írnánk egy újabb blogsorozatot, tuti kávézókról szólna. :)
Ma délután Sebestyén Esztinél voltunk, az üvegcse.műhely alkotójánál.
A belvárosi épületek szépsége felvezette az utat Esztihez. Belépve hozzá, egyértelműen világos volt, hogy üvegműhelybe érkeztünk, mivel lépten-nyomon hatalmas műalkotásokba és épp készülő álmokba botlottunk.
Eszti egy végtelenül pozitív személyiség, aki ebben a világban találta meg a maga békéjét. Ennek a
varázsát szeretnénk most bemutatni!
SZAKMA ÉS MÚLT
Gyerekkorában is megmutatkozott a kreatív énje. Már akkor
csempedarabokból mintákat rakott ki, ruhákat és babákat varrt ( igen jól olvasod, nem elírás:). Ahogy ő mondta, ez a szakma olyan mint a legózás. Csak itt a Legó
darabjait is ő készíti el.
2003 óta varázsolja el őt a színes üvegek világa. Benne él, ez tölti ki a
napjait (és Bici :) -erről bővebben később) ahogy ő mondta, ez az ő játszótere,
ahol kedvére „bütykölhet”. Technikáját folyamatosan, autodidakta módon
fejleszti.
A megrendeléseken kívül különböző pályázatokra készít műveket, és vásárokon vesz részt.
Ami minket elkápráztatott, hogy az elektronikai részét is ő csinálja, valamint az ehhez tartozó egyéb munka is az ő keze alól kerül ki ( weblapfejlesztés, marketing..)
Eszti olyan mint az üvegei, rendkívül színes egyéniség, aki az életét tiszta egyszerűséggel és sugárzó jókedvvel éli meg.
Egyik legnagyobb műve az Életfa, amin másfél hónapig dolgozott. Szerintünk ez az alkotás lenyűgöző és hihetetlenül precíz, egyedi lelket tükröz.
INSPIRÁCIÓ
A képzelete bárhol le tud ragadni, sok mindenben meglátja az
üvegcséket. A másoknak már lehet hogy használhatatlan alapanyagokból könnyedén
megálmodja következő alkotását. A békés csend
és az aromás kávé az ő barátja, no meg persze Bici. Oké, akkor a titokzatos
Biciről bővebben: hű társa már évek óta és nem csak a lakását osztja meg vele,
hanem az élete nagy részét is. Ugyanis
szenvedélyesen szereti betekerni vele a világot! A távolabbi céljuk Erdély
tájai. Reméljük Bici is élvezni fogja :)
CÉL
Bici, üvegcse, vidék és Bici! :)
Szeretettel ajánljuk Nektek Eszti rendhagyó munkáit, mely
teljesen új szemléletmódban mutatja meg az eddig általunk ismert ólomüveg technikát.
Honlap:
http://uvegcse.hu/
http://uvegcse.hu/
Facebook oldal:
http://www.facebook.com/uvegcse
http://www.facebook.com/uvegcse
EGY KIS EXTRA:
Eszti jószívvel ajánlotta nekünk az Everness Fesztivált,
ahol feltöltődhetünk egy kis energiával az őszre. Amire számíthattok:
elmélkedés, meditáció, jóga, tánc, harmónia és vízpart.
A részletekről itt olvashatsz: http://www.everness.hu
A részletekről itt olvashatsz: http://www.everness.hu
Reméljük, hogy sikerült ismét a szívetekbe lopnunk magunkat.
Szívesen olvassuk hozzászólásaitokat, visszajelzéseiteket, hogy még nagyobb
lendülettel tudjuk folytatni a kirándulásainkat! :)
Címkék:
alkotás,
alkotó,
bici,
biciklizés,
cseresznye,
kreatív,
lakberendezés,
lámpa,
műhely,
ólomüveg technika,
Sebestyén Eszter,
színes,
Tiffany üveg,
üvegcse,
üvegcse.műhely,
üvegek
2013. június 29., szombat
Sziasztok!
Két jóbarátnő 4 év távollét után egy nyarat egy országban
tölt. Timi eddig kalandozott különböző országokban, most hazahúzta a szíve, Nórit
pedig most csábította el Skócia.
Mindketten alkotó lelkek vagyunk. Hétköznapjainkat mindig színesítette
egy kis rajzolás, festés, hennázás, ékszerkészítés, lak-csinosítás, fényképezgetés,
sütés-főzés....
Imádjuk a kézművességet, a kreativitást, a nyarat és a cseresznyét, meg egymást.:-)
Imádjuk a kézművességet, a kreativitást, a nyarat és a cseresznyét, meg egymást.:-)
Most ünnepeljük, hogy egy országban vagyunk, és nem csak
virtuálisan barátkozunk. Első közös projektünk ez a blog, melynek nincs más
célja, mint a magunk és olvasóink szórakoztatása.
10 hetünk van erre a küldetésre.
Célunk, hogy felkeressük és bemutassuk a köztünk járó művészeket/alkotókat. Véletlenszerűen választunk ismerősöket és ismeretleneket csupán azért, hogy pár percre kiemeljük Őket a tömegből. Mert mindenki érdemel egy kis figyelmet és elismerést. Posztokat heti rendszerességgel olvashattok egészen augusztus végéig.
Célunk, hogy felkeressük és bemutassuk a köztünk járó művészeket/alkotókat. Véletlenszerűen választunk ismerősöket és ismeretleneket csupán azért, hogy pár percre kiemeljük Őket a tömegből. Mert mindenki érdemel egy kis figyelmet és elismerést. Posztokat heti rendszerességgel olvashattok egészen augusztus végéig.
Jó szórakozást!
Címkék:
alkotás,
alkotó,
Anglia,
cseresznye,
kézművesség,
kreatív,
küldetés,
látogatás,
műhely,
műhelylátogatás,
művész,
Skócia
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












