Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézműves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézműves. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 13., kedd

Zentai Emese - Zemse portéka

Sziasztok!

Rengeteg levelet kapunk, szó szerint is ég a kezünk alatt a billentyűzet :) Sajnos nagyon szorít az idő, és kevés jelentkező küldi vissza a kérdőív válaszait :( Ezért kicsit változtatunk a blog menetén. De szeretnénk minden jelentkezőt megemlíteni, így az utolsó bejegyzésekben többekről olvashattok.

Tartsátok szemmel a blogot, már csak nyár végéig leszünk aktívak. Addig is gyűjtsétek a karácsonyi ötleteket! :)

Kezdjük is  a mait egy fiatal ékszerkészítő lánnyal!



"Zentai Emese vagyok,19 éves. Pici gyerekkorom óta készítgetek ezt-azt. Korán megismerkedtem a papírral és a színes ceruzával. Édesanyám szinte egyből a kezembe nyomta, miután megtudtam ülni egyedül.Én még a babámnak is ruhát készítettem a szokásos szerepjáték helyett :) Úgy emlékszem, hogy az első magam által "készített" ékszerem egy régi, rossz mosógépünk ékszíjából készült, a mai napig hordom :) "

A bemutatkozásából kitűnt számunkra, hogy fiatal kora ellenére milyen összeszedett, határozott és életrevaló lányka lehet. Ilyenkor gondolunk bele, hogy miért csak 24 órából áll egy nap.... ugyanis szívesen felkeresnénk mindenkit! De haladjunk is tovább a mesével. :) 


"A  becenevem Zemse, így nem volt kérdés,hogy milyen név alatt készítsem ékszereimet. Idén érettségiztem egy budapesti gimnázium művészeti tagozatán. Grafikusnék tanulok tovább, így közel állnak hozzám a grafikák, festmények, ezért a legfőbb ékszerkollekcióm témája is a festészethez nyúlik vissza, mint az Öltözz festménybe! kollekció darabjai." 

Elképesztően jó ötletnek tartjuk, hogy nevet adott a kollekciónak, ráadásul felszólító módban, mely azonnali kapcsolatot teremt a leendő vásárlóval.



"Ékszerkészítéssel több, mint egy éve kezdtem el komolyabban foglalkozni, többféle ékszerstílussal is megpróbálkoztam. Igyekszem újrahasznosított dolgokat is felhasználni, így például a festményes kollekcióhoz egy tekercs csomagolópapír adta az ötletet. Alapként eleinte rossz CD-ket használtam, de a CD kör alakja eléggé lekorlátozta az ékszerek formáját. Így hamar rátaláltam az alumínium lemezre. Azóta ezt használom. Ami még elnyerte az érdeklődők tetszését, azok az álomfogó ékszerek, mint például nyakláncok (férfi, női), fülbevalók, karkötők. Szívesen készítem őket, bár egy-egy darab elkészítéséhez több órára van szükség."


Az inspiráció egy fontos alapja az alkotásnak, ezért is nagyon szeretjük megkérdezni, hogy ki mitől kapja meg az alkotói kedvet. Hisz bármiből születhet egy új ötlet.

" Mindenképpen inspirálóan hat rám egy szép fotó vagy egy festmény. Igazából bármi, ami kellő hangulatban érint meg. Sokszor előfordul, hogy az elképzelésem a megálmodott ékszerről, teljesen átalakul mire végzek vele. Véletlenül elrontom, így újra kell gondolni az egészet. Ilyenkor a Rajztanárnőm mondata jut eszembe: "Minden defekt egy effekt." És tényleg! :D "


"Nagyon szeretem az irodalmat, így sokat olvasok. Közben biztos, hogy valami zene is szól, mert a zene nagyon fontos számomra. :) Ezen kívül a fotózás is nagyon közel áll hozzám, bár egy jó gépre még nagy szükségem lenne a tökéletes képekhez. Ami igazán kiragad a mindennapokból, az egy jó koncert:) "

A mai programajánlás elvisz minket a Balaton partjaira. Rengeteg kikapcsolódási lehetőség van még őszig, Zemse ezt javasolja Nektek:

"Imádom a Balatont, főleg Balatonfüredet! Érdemes ellátogatni a Balatonfüredi Borhetekre, mely augusztus 3-tól 25-ig tart. Kitűnő borok, pecsenyék, pálinkák és kézművesek várják a vendégeket, baráti társaságokat a csodálatos Tagore-sétányon."


Köszönjük,hogy ma is olvastatok minket,hamarosan újra jelentkezünk!

Sziasztok,
Timi & Nóri

2013. július 5., péntek

Grád Renáta és a CsipkeÉkszerek



Sziasztok!



Végre elkezdtük járni a várost és felkerestük az első kreatív Angyalkánkat!

Első nekifutásra egy, a dédnagymamától tanult technika mai divatnak megfelelő formáját és ennek készítőjét fogjuk bemutatni Nektek.



Reggel egy közös kávéval szerettünk volna indítani kettesben, viszont a Keleti pályaudvar környéki tekervényes utcák jól kifogtak rajtunk. Jó ideig sehol sem találtunk kávézót… Végül nagy nehezen rábukkantunk egyre és a sikeres koffeinbevitel után megkerestük Reni otthonát, bár ez sem ment teljesen zökkenőmentesen, de végül ezt is megoldottuk. :) 



Grád Reni bájos mosolyával és nyitottságával fogadott minket. 






SZAKMA ÉS MÚLT

Reni 4 évesen kezdte tanulni a csipkeverést, amely női vonalon hagyománnyá vált a családban. Gyermekkorában már terítőket és ruhadíszeket készített, melyeket több hazai és külföldi rendezvényeken is bemutattak. Megfordult többek között a Budavári Palotában megrendezett Mesterségek Ünnepén, a Nemzetközi Kézműves Fesztiválon Jeruzsálemben, a németországi Donaufesten, sőt, még Amerikába is vitték ki a termékeit eladásra . 




Később alkotta meg az első fülbevalóját. Sok kísérletezés után alakította ki azt a technikát, amellyel a csipkeverést ékszerkészítéssé formálta. Láttuk munka közben, és csak ámulva figyeltük, hogyan repkednek a keze alatt a verőkék és szép lassan hogyan ölt formát az előre megálmodott mintája.
Jó érzéssel tölt el minket, ha valaki ilyen szívvel-lélekkel alkot.







INSPIRÁCIÓ

Elsősorban a magyar motívumvilág és a spiritualitás inspirálja, melyet nagyon kreatívan ültet át a vevők által igényelt formákba. Számunka érdekes információ, hogy néha éjszakánként megálmodja a következő alkotását. Micsoda kapcsolódás a kreatív énjével!




Olyan finom mozdulatokat igényel a tevékenység, hogy készítés közben fontos a nyugodt lelkiállapot. Így ez az energia kerül bele az ékszerekbe, melyek jól tükrözik ezt a kiegyensúlyozott női energiát.



CÉL

Reni álma egy olyan műhely létrehozása, ahol többen, együtt alkothatnak. És mivel szeretne minden igényt kielégíteni, fontos számára, hogy a fémre allergiásoknak is kényelmes viselet legyen a CsipkeÉkszer.




Virágzó munkásságát követhetitek :



Facebookon:



illetve a Blogján:





EGY KIS EXTRA:


Beszélgetésünk során kiderült, hogy a párja Jammal (Fekete János) is művészlélek, így zárásul az ő zenéjét szeretnénk Nektek ajánlani.


A Belmondo Zenekar Budapesten legközelebb 2013. július 25.-én az Erzsébet téri Buborék Fesztiválon lép fel. http://www.belmondo.hu/

Köszönjük, hogy időt szenteltetek Nekünk!
A következő részben egy kis fény fogunk hozni Nektek!

További kellemes napot kívánunk Neked!

Nóri és Timi :)